- Mivel helyéről nehezen távolítható el, a rolót tanácsos helyben portalanítani, tisztítani. A tisztítás már porszívózással is eredményes lehet. Porszívózással a port nemcsak a vászonról, hanem a rögzítő elemekről is eltávolíthatjuk.
- A megszürkült, szennyezett fehér roló mosását úgy oldhatjuk meg, hogy a rolót lehúzzuk és rögzítjük, majd mosószeres vízbe mártott kefével mindkét oldalát dörzsöljük végig, ezután tiszta vízzel is töröljük át. Nyitott ablaknál, ajtónál szárítsuk.
- A megsárgult vásznat enyhén hypós vízzel (egy liter víz, egy evőkanál hypo) fehéríthetjük ki. A roló anyagát mossuk át hypós vízzel, majd néhány perc múlva öblítsük le tiszta vízzel. Gyakori eset, hogy száradás után a sárgás árnyalat nem szűnik meg, csak elhalványul, mivel a roló anyaga már napszítta.
- A rolót le is szerelhetjük, ilyenkor a kádban a szokásos módon mossuk ki, illetve fehérítsük. A színes rolóanyag mosásakor azonban legyünk óvatosak, mert könnyen foltosodik.
Az internet
legnagyobb
háztartási
lexikona
tippek röviden
(egy mondatban)
3 ezer tipp
A B C CS D
E F G GY H
I J K L M
N NY O Ö P
R S SZ T U
Ü V W Z ZS